Suxsch

Szóval az van, hogy ezen a hétvégén mégsem érkezem.

Történt pedig, hogy ez a baszadék kurva (és ennél sokkal szebb és sokszorosan összetett csúnyaságokat tudnék írni, tegye fel a kezét aki szeretné:)) dolgozott kemény egy napot múlthéten, majd újra beteget jelentett. Kedden, mikor Senija leszólt az erkélyről (semmi erkélyjelenet) mikoris én éppen a szokásos kis reggeli kávémat iszogattam, s közölte velem a frenetikus jóhírt, miszerint a naccsasszony’ megint beteget jelentett, konkrétan azt hittem szétbasz az ideg. - A hét közepén mesélte szintén S, látta az orvosnál, de D még csak oda sem köszönt neki (na erről tudnék mesélni), mindegy, Dagi valami vitamininjekciókúrára jár. Az kellene neki kúrás akarom mondani kúra, csak nem vitamin, de injekció van benne. - Főleg hogy kb. szerdától teltházzal mentünk és hétvégén még esküvő is volt – mely megér egy külön bekezdést, lásd következő bekezdés.

Nem nagy szám, de a lényeg hogy kb. minden család kisgyerekkel érkezett. Ami mondanám, hogy elindított bennem valamit - de mikor második napja tömény bébiszarszagra léptem be minden szobába, rájöttem hogy max. a gyomrom tartalmát indíthatta el bennem a dolog. Ez amúgy majdnem teljesült is, a huszonhatos retyóját kezdtem nagyban takarítani, na mondom akkor használjuk a perem alatti részekhez a vécékefét, meg persze a „lefolyós” részhez is. Benyomtam a kefét a lefolyóba, hát olyan hányás jött fel, hogy én menten kifordultam a fürdőből. A gyökérnél persze még az ablak sem volt nyitva (igazából már akkor gyanús lehetett volna a dolog mikor beléptem a szobába, mert olyan átható… hm, akkor még nem tudtam, de ez förtelmes HÁNYÁSSZAG volt bazmeg).

Na mindegy, gusztustalan egy hétvégi társaság volt, így kaján vigyorral az arcomon nyugtáztam, mikor az egyik kis gyökér belemászott a belsőudvari kis medencébe, mindezt kb. 15 fokban, úgy hogy egy napja esett az eső, valszeg kicsit hideg volt a víz, ment is a sírás-rívás mikor az apja kiszedte a vízből. Barom.

Ja, azzal kezdtem hogy nem hét nap van hátra. Az történt, hogy hm, talán szerdán vittem fel a főnökék ruháit a lakásba, de senki nem nyitott ajtót, így leraktam a cuccot a kecó előtti szekrényre, lefelé jövet azért biztos ami biztos, C az irodájában ücsörgött ezért megkérdeztem tőle, van-e ezzel valami probléma. Mondta hogy okés a dolog, majd elköszöntem. Majd utánam szólt. Tudnék-e esetleg kicsit tovább maradni, mert hát ez az izé dolog van Dagival. Közöltem vele, hogy sajna nem és nagyon bánatos arcot vágtam hozzá hogy lássa, mennyire sajnálomJ. Válaszul mondta, hogy okés, semmi gond, az ő hibája hogy így alakult a dolog (mármint hogy D mellé tette le a voksát,az a sztori, hogy minden szeptembertől csak három szobalánnyal mennek, mert kevesebb a foglalás, és ő D-t kérte meg hogy maradjon). Én barom, mire hazaértem rommá idegeltem magam – basszus csak tök jó arc volt velem és ha igazán akarnék, tudnék maradni még egy hetet. Ennek következtében rommá idegeltem az én Egyetlenemet (ez olyasmi mint Barney elmélete az ordításról) a szokásos „jaj-jaj mit döntsek” dolgaimmal – persze ki lehet logikázni, másnap igent mondtam (miután elfogadták a feltételeimet). Most aztán két dolog lehetséges, vagy már ma ki is baszta D-t, vagy ezen a héten megint beteg lesz.

Frissítés: a recepcióstól megtudtam, hogy kilencedikéig beteg a RIBANC, és reggel faxon küldte be az orvosi papírját... Hát azt hittem lefordulok a székről, úgy kellett röhögnöm... Csekkoltam, már engem is kibaszott a Facebook ismerősei közül. Ójaj.)

Egyébként mondanom sem kell, körülbelül 15 perccel az után, hogy igent mondtam már meg is bántam:D Na, ezen viszont már én sem lepődtem meg. 

Aztán még annyi van hogy a futást egyelőre hanyagolom, mert nap végére most aztán tényleg olyan hulla vagyok mint állat, reggelente próbálkozom egy kis tornázással hogy valamennyire szinten tartsam magam.

A kosztból már hót’ elegem van, zsíros deszkát AKAROK enni pirospaprikás szalonnával meg hagymával (A hagymát is hagymával eszem!:)) Viszont két receptet elkértem az itteni fiúktól.

Elkezdtek hazaszállingózni az emberek, úgyhogy csendesedik a ház, amire most örömujjongásban kellene kitörnöm, viszont annyira fáradt vagyok, hogy most aztán már kb. bombát is robbanthatnának éjjel, arra sem ébrednék fel.

A változatosság kedvéért újrakezdtem a pakolást, igyekeznem kell leredukálni a csomagok számát (én lepődtem meg legjobban, mert nem kicsit sikerült három szatyorból egyet csinálnom:) de ez még nem a vége…), mert nem fogunk hazafelé elférni az autóban – lévén, nem is hazafelé vesszük majd az irányt, hanem megyünk egyből nyaralni – juhééééééééééééééééé!

puszi/pacsi
BB