Nulladik nap

Egy perces néma megemlékezés következik: még meg sem kezdtem az „utazást”, a bőröndöm már tönkrement:) Egyetlen annyira szeretett volna nekem segíteni, hogy egy laza (mint aki lovat basz) csuklómozdulattal kinyírta a számkombinációs védőrendszert a bőröndömön. Ami bár annyit ér mint halottnak a csók, de én akartam tönkretenni! ;)

Egyetlen pedig fel tudott szállni velem a vonatra, így ő logisztikázta el a csomagjaimat (amikkel kapcsolatban otthon már szétidegesített engem, mennyire nehezek , nem fogom őket elbírni).  Nos, valóban kiba’nehéz volt a cucc, de megérkezve látom, lehetett volna ennél nehezebb is:)  Nu, vissza a vonatozáshoz. Egy kicsit piszkos néni ült mellém, de legalább büdös nem volt. Valahol útközben felhívott a baromállat tulaj, de azonkívül hogy nem értem miért, azt sem értettem, mit akar (szerintem szeret telefonálgatni). Úgy voltam vele, ha megérkezem, felhívom a megbeszéltek szerint, aztán lesz ami lesz. A bőröndöm leszedését a „polcról” egy idősebb fószer nyerte meg, láttam rajta hogy majd’ beszarik – szerintem mintha magamat láttam volna ahogy leveszem a csomagot. Mondtam neki hogy nagyon köszi, meg még egyszer köszi, és igen, tudom hogy nehéz. Azért kértelek meg téged hogy ne én szüljek meg alatta :)

Meildingben kicsit beszartam, azt hittem ez is egy olyan pályaudvar mint nálunk a Keleti vagy a Nyugati. Na, mint kiderült, nem olyan. Olyan mint a Kelenföldi. Sok lépcsővel, de miután lecipekedtem legalább találtam egy kijelzőt, honnan fog indulni a következő vonat. Lépcsőn fel, egy cigaretta azért elszív. Beért a vonat, kb. jó helyen álltam a kocsimhoz is (azt leszámítva hogy a másik végén kellett volna felszállnom… - okééé, ne legyek telhetetlen) itt pedig egy önkéntes nyerte meg a bőröndöm polcra pakolását, aki mivel át akart vágni a vagonon, úgy érezte inkább nem nézi tovább hogyan szerencsétlenkedem.

Fél egykor indult a vonat, fél ötre ért Pötschachba, konkrétan rommá hűltem, mert ezen nem úgy van ám bekapcsolva a légkondi mint otthon az új buszokon…. Persze az összes pulcsim a bőröndben, tehát az a lehetőség kilőve, hogy én itt és most rendesen fel fogok öltözni. Nagyon szép helyeken jött át a vonat - hegyek, völgyek, erdők - pár képet csináltam is, de ezeket  nem fogom közzétenni, mert sajnos telefonnal készültek és nem sikerültek túl jól.  Nagy ugrással (a bőröndöm leemelésére, ha esetleg valaki hiányolná az infót- egy fiatal srác lett kiszemelve) pedig érkezzünk el odáig, hogy megközelítem a hotelt. Gyönyörű idő volt, ezerrel sütött a nap, ami külön jólesett az említett átdermedés után – főnök felhív, aztán be a szállodába. Sok minden nem történt, megkérdezte hogyan kell ejteni a vezetéknevemet, odaadta a szálláskulcsot, aminek kapcsán mondta, hogy most elvisz autóval és megmutatja – illetve nem hajlandó angolul beszélgetni velem, mert közölte, hogy németül akarok tanulni, nem? JOGOS. Pláne azután, hogy a munkásszálló mellett lakik a házmester és családja (na, a nőnek meg lehetne mutatni hogyan kell takarítani), aki idejött haverkodni, két szó után a főnök közölte vele hogy magyar vagyok ami után egyből más szemmel nézett rám. Ezzel természetesen kihúzták nálam a gyufát, ideje megmutatni nekik,)

Aházaholélek

Ebben a házikóban lakom (ez a kép már utólag készült) természetesen az én ablakom a legtisztább;) Hogy melyik is az? - a helyes megfejtők között jutalmat sorsolok ki:D

Aztán visszaballagtam a városba (a szállás kb. 15 percre van gyalog) és vettem tisztítószert:) Illetve az imént járt itt a házmester, nem tudta hogy itt vagyok a szobában, már be akart jönniJ kérdezte hogy minden oké-e, mondtam igen, kivéve hogy az olvasólámpa nem működik és szeretnék olvasni. Először abban maradtunk hogy holnap, aztán nagyon jófej volt, mert valamelyik másik szobából rabolt nekem egy jót. Franc se tudja, még a végén haverok leszünk! :D