Meschélek

Remélem senki nem rágta csontig a körmét izgalmában. Jelentem élek, sőőőt még haza sem szöktem; többszörösen összetett oka volt az elmúlt időszak betűnésének.

A szokásosnál talán kicsit hosszabb bejegyzés következik; kezdem rögtön azzal, amit vagy három hete vetettem „New, blank document-re”:

Természetesen, amilyen peches vagyok – sikerült plusz 36 fokban megfáznom. Nem kicsit, hanem nagyon. A recepciósunk a segítségemre sietett – majd ő bevásárol nekem az apotékában. 36 euro lett a vége, kicsit szívrohamot kaptam. Otthon öt év alatt nem költök ennyit gyógyszerre:D Mindegy, remélem használni fognak a cuccok, mert mocskos szarul vagyok.

Ennyi, a dőlt betűs részt mind sikerült anno kipréselni magamból. De. A helyzet azóta is változatlan, immáron harmadik hete hogy a takony, a köhögés és láz beugrott hozzám látogatóba, és  az istennek nem akarnak lelépni. Az utóbbi kettő még hagyján, de a láz… Szoktam én lázasan dolgozni otthon is, persze – csak irodában, azonban totttálmás’ lázasan fizikai munkát végezni. Konkrétan minden nap végén meg vagyok halódva.

Igazából csak remélni merem, ez nem a tavalyihoz hasonló kórság, amikoris majd három hónapig tartott míg meggyógyultam. A legviccesebb az volt, hogy anno még a háziorvoshoz is ellátogattam (izé, mondjuk olyan három hét után…), aki miután az első antibiotikum kúra nem használt, feladott házinak egy másodikat – na persze az sem, harmadikért meg már ment vissza a faszom fene hozzá.

Mindenesetre újra tornázok, hátha az segít:):) Najó, néhány napja az esti jégkrémemet sem eszem meg… azóta a torkom mondjuk határozottan sokat javult – ki érti ezt?

Halkan jegyzem csak meg, amúgy a diagnózisom: mandulagyulladás. Mivel még nem doktoráltam, nem merem száz százalékos állítani, de ez szerintem az :D

Az „öröm-bodottá” is járt errefelé. Igaz, nem tartott sokáig és hááát, most még mindig rossz, de ez valószínűleg így is lesz egy darabig ugyanis fogalmam sincs, mikor tudok (ha egyáltalán) hazalátogatni.

Történt ugyanis, hogy erre járt az én Egyetlenem. Persze, nem véletlenül toppant be:). Kaptam egy csomó gyógyszert, ajándékot, még ajándékot éééééés Pocakot (nem, köze nincs a reklámhoz, én neveztem el így és majd látjátok miért:))Természetesen azokon a napokon, mikor még dolgoznom is kellett s így csak a késő délutáni órákat tudtuk együtt tölteni kánikula volt. Hatalmasakat sétáltunk a nem kimondottan hatalmas városban; volt ilyen vursliizé izé zenével, láttunk nagyonlaposautók felvonulást (úgy érzem nekem is szükségem van egy MustángraJ), Egyetlen is találkozott Szamár haverommal (akinek szerintem pocaklakója van, legutóbb nem tűnt fel, lehet most hétvégén megnézem majd, egyben van-e még), találtunk egy várromot (persze, nem úgy hogy mentünk az erdőben és egyszer csak „nézd, egy rom”, tehát előttünk már valaki más megtalálta) de amekkora szívás (igen „ezek hülyék”) a rom szombatonként 15 és 19 óra között látogatható (fogalmam sincs mi értelme van annak hogy le van zárva, egy-két halott szerintem simán beleférhetne a statisztikába)– így szétfotózni nem tudtuk, így rám vár a feladat egyik szombat meló után felkaptatni a hegyre és teljesíteni a küldetést. Majd az első, várva várt közös napunkon húsz fokot esett a hőmérséklet és egész nap szakadt az eső. Így elkocsikáztunk Klagenfurtba – és most megint jön a szokásos „ezek hülyék” rész: vettem volna magamnak egy farmert. Ugyanis többen mesélték, hogy ebben a Klagenfurt city-ben van ám olyan hogy pláza. Nademost. Négy megkérdezett bennszülöttből öt nem tudta hol lehet erre rábukkanni, egyre a nyomorult „neue és älter straße” került terítékre. Szóval, akkora barmok, hogy nem tudják hol van a plázájuk, érted?  Természetesen felbaszidegesítettem magam mint állat, így hazafelé kénytelen voltam vásárolni ezt-azt a Hoferben. És ebédeltünk egy nagyot, de akkorát, hogy Egyetlen már a végét járta mikor az én megmaradt fél adagomat próbálta eltüntetni:)

 

Másnap persze ismételten kisütött a nap, így körbekocsikáztuk a tavat

(japán turistát játszottunk így képek a szokott helyen) illetve felmentünk a Pyramidenkogelhez. Na, ide aztán biciklivel eltartott

volna egy napi az út. Felfelé. Lefelé aztán mint a pinty, főleg hogy 

szerintem mentővel hoztak volna:) Tadaaam, és íme én teljes

életnagyságban:

Sajna piszok gyorsan eltelt ez a néhány nap, meglehetősen rossz volt hazaengedni őt, főleg úgy hogy én nem ültem az autóban:). Próbálok vidám arcot vágni de azt hiszem nem igazán megy, mert még azt sem mondhatom, legalább a felén már túl vagyok. Nem tudom mikor startolhatok haza – két dátumot lehet belőni a naptárban az alapján ami itt szájhagyomány útján terjed.  Az egyik sokára van, a másik mégsokábbra:) Le sem írom, mert látni sem akarom…Viszont legalább Pocak itt maradt velem:

Apróschágok

Nemrég három napot nélkülöztük kisbuddhát, hazautaztak a férjével – én csak örülök amikor nincs… Általában vele folytatom le a legjobb beszélgetéseket, íme egy kedvenc a nem túl távoli múltból:

– Készen vagy?

– Még nem.

– Miért?

Magyarul sziporkáztam egy sort magamban, milyen válaszokat adnék neki, majd kiböktem:

– Mert lassú vagyok és nem dolgozom.

Kicsit ledöbbent a választól, zavartan fordult vissza a vasalógép felé. Én meg úgy voltam vele, emésszed csak bakter. Természetesen sok minden más mellett, ez a halálom, hogy állandóan basztatnak, készen vagyok-e.

Na, túl vagyok az elsőn. Amin otthon csak jót röhögtünk – hogy hahah-ha majd ilyen lesz. Hát lett (tudom, nem kezdünk vele mondatot). Szóval, első este  bár rezgett a léc, de azt mondanám „rendesek” voltak, a gumit belekúrták a szemetesbe (nem nagyon szaroztak azzal hogy esetleg vissza a csomagolásba, netán elkössék vagy valami sumákolás, khm). Második nap – illetve este aztán belecsaptak a lecsóba, az egyik lepedő konkrétan mindenhol gegós (nem kellett hozzá ilyen spéci izés szemüveg és zseblámpa mint a SCI-ban) és másmilyenes volt – s bár én láttam már egyet s mást életemben, a pasi csak valami mutáns lehetett, mert ennyi cuccot appppáám! Aztán a fürdőt takarítva megoldottam a „másmilyenes” rejtélyt - hiába egy másik használt gumi a szemetesben, a nénit análisan is megzaklatták. Az erre vonatkozó bizonyítékokat inkább visszatartom, de higgyetek nekem:)

Danieltől másoltam át néhány filmet a gépemre – németül (okés, a HIMYM három első évadát angolul). El kell mondanom, lővésem sincs mit beszélnek benne; a szókincsemen valljuk meg őszintén van még mit csiszolni, de az egész ilyen „nichtumsonstdennsieisthydrophildasheißtsieschleustwasserindiehautlässtsieprallerundjüngerwirken”

okéoké - de ennek hol az eleje és hol a vége? Fogggalmam sincs mi van:) néha úgy érzem magam mint amikor a hotelben beszélnek hozzám.

Dagmartól kaptam egy meghívást a téli szezonra. Valahol Tirolban dolgozik és néhány napra simán becuccolhatok hozzá ha van kedvem. Woow.

Ezenkívül már Senjia is a téli szezonnál tart, van-e munkám, mi lesz velem a téli szezon alatt, hol leszek- és mivel a válasz nemleges volt, közölte majd ő beszél a főnökével és majd mehetek hozzájuk. Napersze:)

A legkedvencebbem pedig múlthétről Vera, aki szintén előadta, hogy ha megtanulok szépen vasalni (mert akkor már mindenhez értek), akkor mehetek az „ő hoteljébe”, ahol az egész bosnyák pereputtya vele van. Na, még ez hiányozna nekem.

S akkor jöjjön az elmúlt 12 nap. Ennyit dolgoztam most egyhuzamban. Cefet kemény gyerekek, tényleg éreztem hogy „elfogytam”, nincs tovább.

A szokásos történések mellett fel kell jegyezzem, elvesztettem a szüzességemet*, valamelyik reggel a kiosztásnál az egyik szobám mellett ott a megjegyzés „HUND” (*háziállatügyileg). Nabazmeg, gondoltam magamban – még a kutyaszart is takaríthatom… Hogy kerek legyen a történet, én nem tudom mi volt de valami hasonló mint világ proletárjai egyesüljetek, mert az egy vendégből aki kutyát hoz, három lett. Mármint nem egy vendégből három- és nem is kutya, hanem három szobámba is kutyával érkeztek. Most gyorsan le is kopogom – nem fordult fel a gyomrom és túléltem.

Mint ahogyan a „Fete Leon” partit is. Óóóóójeee, igen erről mesélek kicsit. Múlthét pénteken e jeles esemény alkalmából hazaküldtek „privát takarítani” – ekkor éreztem hosszú idő után újra, hogy egy ér megpattan valahol az agyamban. Mert – most figyelj, Maria szólt Heidrumnak, Heidrum szólt nekem, de Heidrum szólt Verának is aki nekem is – eluralkodott a káosz a munkásszállón, és ki kellene takarítani… Szóval ezt csináltam múlthét pénteken, takarítottam a partiarcok után "otthon", majd egyszer csak beront az alkoholista Maria, hogy irány vissza a hotelbe, mert segíteni kell. Második ér pattanása hallatszott valahol az agyam hátuljából. Okés, átöltöztem, visszaslattyogás a hotelbe. Ahol nagyjából háromnegyed órán keresztül nem történt semmi, az alábbi két dolgot leszámítva; kb. 30 időzített pincér/nő taposta egymás sarkát az udvaron, Vera megbeszélte Mariaval mekkora jó ötlet lenne ha hetente egyszer kitakarítanám a partiszállás (harmadik ér, reccs), s lévén mindennek fültanúja voltam, azt hiszem még a szemem is tikkelni kezdett. Egyébiránt a hatalmas pániknak, miszerint vissza kell menni semmi alapja nem volt, mert a droidok simán meg tudták volna csinálni azt amit én csináltam kb. tíz percben. Vasárnap pedig totál nem volt már őszinte a mosolyom.Viszont holnaptól a következő két mondat imádnivaló mosollyal az arcomon felvételre kerül a válaszaim közé: pont leszarom és  nemérdekelamitbeszélsz.Hihihihi

És hogy lássátok mennyire nélkülözhetetlen vagyok, tegnap kiderült hogy van olyan dolog amit csak én tudok megcsinálni négyünk közül. Hihetetlen, pont mondtam is tegnap Egyetlennek, valószínűleg azért, mert majdnem diplomás vagyok (egyedüli a szobalány csapatban) ha diplomás lennék, még ennél is jobban tudnám megcsinálni szerintem. Eláruljam ugye, mihez értek nagyon?;)

A kerti bútorokhoz tartozó ülőkék huzatait előfordul hogy kimossák. Namármost, ezt a többiek nem szeretik felhúzni a szivacsra... :D:D mert macerás. Tegnap mikor berobogtam a mosókonyhába, Vera ezt közölte velem: dejó hogy megjöttem, mert Dagi ugyan próbálta, de nem tudja megcsinálni. Hihhhetetlen mennyire jó vagyok.

Zárva a napot, Scream&shout

p