Jelentem, megérkezett a nyár

mostanság 30+ fokok röpködnek errefelé. Remélem odahaza is tombol a jó idő Srácok!

Jelenleg egy légkondicionált irodában szeretnék dolgozni – viszont akkor nem tudnék ilyen érdekeseket írni - lássuk hát, mik a történések „Pörcsahban”:)

Kezdjük a mai nappal - szóval tegnap kértem a mai szabadnapomra egy biciklit, és láss csodát, kaptam:) :)

A következőket szükséges tudni:

- a bicikli kb. a mellkasomig ért (fogalmam sincs mi van, lehet megyek "össze"?) így alig bírtam le és felszállni rá, 

- nincs hátizsákom (csak egy 40 lityós) így egy kis szalaggal erősítettem kemény egy liter narancslevet a csomagtartóra

- vagy hat éve nem kerekeztem,

- 32 fokot mondtak mára (volt annyi),

- bicikliútvonalas térkép beszerezve

ergó mint látjátok, maximálisan felkészülve az útra - elindultam. 

Szép nyugisan tekertem - nem hajtott a tatár, nézelődtem, fotóztam (néhány új képpel bővült a picassa) néha mikor nézelődtem kicsit félrehúztam a kormányt meg néha olyankor is amikor tekerés közben fotóztam. Elég korrekt kis biciklis út van errefelé, próbáltam is követni. Akkor fostam be kicsit, amikor megérkeztem Veldenbe ugyanis itt az autóúton folytatódott a kerékpárút. Hál' Istennek csak egy rövid szakaszon, majd mentem tovább az R4-es jelűn. 

Igazából furcsa volt, hogy eltűnt mellőlem a tó és hegynek felfelé kerekeztem már mióta, ráadásul a városkák nevei amiken átmentem sem igazán voltak ismerősek, de úgy voltam vele, lassan csak visszakanyarodik az út a tó mellé. Aki nem találta volna ki, annak elárulom természetesen eltévedtem. De ez most megint nem az én hibám (túrázásnál is ez volt) a hülye jelek itt sincsenek rendesen kirakva, persze hogy Föderlach volt a hely ahol kikötöttem. Itt most lehet kicsit nevetni, de halkan... :)

Aztán egy szembejövő holland házaspárral megvitattuk, hogy totál rossz irányba megyek - így visszafordultam, és persze fel is basztam magam - én mondom már nem megyek itt körbe sehol. Ami mint utólag kiderült, nem is volt hülyeség, hiszen a bal térdszalagom, ami általában az első futások alkalmával szokott befeszülni, most a biciklizés hatására is ezt tette. Imádkoztam mint állat nehogy most szakadj el, nehogy most szakadj el.. és mondanom sem kell mekkora szenvedés volt mire visszaértem Pörtschach-ba. Nos, senkinek nem kívánom az átélteket... Jah, mellesleg nagyon mókásan nézek ki, mert a karom rommá égett - de csak a külső felén:D:D a lábam pedig hófehérke.

(Blogírás előtt vettem egy voltarent a gyógyszertárban, de most hogy megmozdítottam a térdem, úgy érzem nem igazán segít.. nem tudom hogyan fogok így holnap lépcsőzni)

És akkor következzék az "ezt történt az utóbbi napokban" rész:

Volt egy rendezvényünk (az egyik ruhamárka tartotta itt a 2013 őszi/téli „bemutatóját”), és persze, mivel állandóan kolbászolok „elcsíptek” és megnyertem azt a nemes feladatot, hogy letakaríthattam az épített kifutót. Nos, a kifutó fekete volt. Mindez egy vastag műanyag sátorban az udvar közepén, délelőtt kb. 11 magasságában, kb. negyven fokban. Sikerült megtapasztalnom, milyen az, ha az ember letörli a verejtéket az arcáról, és rögtön újra folyik rajta. Sőt, azóta szinte mindennap megtapasztalom:):)

Találtam futóhelyet magamnak, kb. 7 percre a kecótól, igaz a mai nap után nem tudom mikor bírnok újra járni 

– de,  amint alakultak a dolgok ahogyan kell, reggelente ide fogok járni futni. Finom kis focipálya, semmi aszfalt, semmi beton. Közben már csak azért kell imádkoznom, hogy ne menjen belém kullancs – mint ahogy két napja majdnem: hazaértem melóból, gondoltam szépen süt még a nap, kiülök a ház mögötti szakadt fotelbe, kicsi D vitamin felvételre. Leülök – persze faszán beleakadtam valami mutáns pókhálóba (már itt elment a kedvem az egésztől) aztán éppen helyezkedek, mondom némáá’ mi ez a lábamon – hát egy kis dög volt, de még időben elkaptam. Ebből az következik, hogy többet nem akarok kiülni a ház mögé, és visszakanyarodva a bekezdés témájához – remélem kullancsmentes futónapokkal örvendeztethetem meg magam.

Aztáááán, gyanúsan nőtt azon napok száma mikor hal kerül a tányérra. Mármint nem az enyémre, másokéra. Sőt, egyik nap extra szívás – tészta figyelt a pulton, mellette tejszínes valami, hm, mondom nézd, répa is van benne,  valami zöldséges cucc lesz. Nem sajnáltam magamtól, kiültem az udvarra enni, aztán konstatáltam, hogy ez bakker megint valami vöröshúsú hal. Így ettem a tésztát, és már alig vártam a vacsoraidőt. 

Hm, csirkés rizottó – szeretjük (ugyanitt jegyzem meg, 

amúgy mindent megeszek, tehát nem igazán tudom megmondani milyen az itteni „konyha”) - na, gondoltam végre jóllakom. 

Megismétlődött a fenti jelenet (értsd udvarra ki), majd

az első falat után konstatáltam valaminek nagyon furcsa íze van… és ekkor megláttam az első kis alient a tányéron, majd néhány másodpercnyi kutatás után a többit, sőt egy kagylót is. Kicsit feljött az az egy falat ami lement, majd némi szelektálás után a herkentyűk átkerültek a tányér jobb oldalára, és a bal oldali maradék pedig ment az arcomba. 

(A kép alieneket ábrázol, nem a vacsorámat)

Jah, amúgy Űrbéka kapitány remek ötletet adott arra az esetre, ha végképp elfogyna a türelmem: elkezdhetem kinyírni a vendégeket a hotelben. Már látom is magam mint egy Agatha Cristie könyv főszereplője a furcsa, magának való szobalány aki törve, vagy egyáltalán nem beszéli a nyelvüket :D - érkezése után nem sokkal megszaporodtak a rejtélyes halálesetek az XY hotelben.

Csak hogy tudjátok, vendégem érkezik a hétvégére,) és ha minden igaz, júliusra is van már egy jelentkező:)